Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

artFANZINE

Film: Jurassic World (2015)

2015. július 30. - A. Krisztián
20150730_jurassicworld_poster.jpgA Jurassic World igazán kemény és hálátlan feladat elé állított engem. Annak rendje és módja szerint hatalmas mozivásznon néztem meg a filmet kellemes társaságban, nyaralással egybekötve, jó hangulatban, nem pedig otthon egy HD, de jóval kisebb tévé elé kucorodva. Kicsit is hízelgő kritikát azonban mégis egy zsíros csekk, egy jól teletömött bőrönd fejében tudnék csak kierőlködni magamból, azonban még úgy is izzadtságszagú lenne. „Ahogy maga a film is” – jöhetne ide az átkötés, bár igazából nem írnám ezt jó szívvel. Talán vegyül ebbe az állításba némi rosszindulat is, mégis azt érzem, túl sok munkát nem fektettek ebbe a moziba az alkotók a CGI effekteken dolgozó csapatot leszámítva persze.
Tovább

Zene: Supernem - Tudományos Fantasztikus Pop (2011)

20150714_tufapop.jpegA Supernemmel első ízben még jó pár évvel ezelőtt, középiskolás koromban találkoztam. Tudjátok, az első slágerek, K-k-kétszer, Rendőrsztori, Surfpunk. Volt egy időszak, amikor nagyon rákattantam, imádtam őket, aztán valahogy teljesen eltűnt az életemből. Más irányba mozdultam, más kezdett érdekelni, a Supernem pedig annyira kikopott a palettámról, hogy még csak az egykori nagy kedvenceket sem vettem elő szinte soha. Egy kivételt azért tudnék említeni, az Ain't Nobody's Foolt. Később aztán mindig akadt legalább egy barátom, aki szerette őket, aki igyekezett meggyőzni, hogy érdemes rájuk figyelni. Sajnos a "Tufapop" albumról is épp a Hova megy, ki? című nótá hallottam először, amivel mai napig nem tudok megbarátkozni. S bár a hozzá forgatott klipet én is jópofának és ötletesnek tartottam, eddig tartott a lelkesedésem.
Tovább

Zene: Irány egy jó kis ZUP koncertre!

20150702_zup.jpgTegnap este Dobszerdán jártam, Mátészalkán (szerencsére nem egyedül), bár kissé későn érkeztem, így a komplett eseményről nem tudok érdemben nyilatkozni. A lényeg viszont számunkra nem más volt, mint a ZUP koncert, ami a nyár első harmadában kellemes meglepetésként ért, nemrégiben sikerült ugyanis leszervezniük ezt az estét. Így hát a tegnap este a következőképp nézett ki: meló befejez, kocsiba be, rakéta begyújt és óriási mázlival még kezdés előtt oda is értünk. Ha emlékeim nem csalnak, a tavalyi év végén láttam őket legutóbb. ?óMivel a Huszonvalahányban című lemezük addigra már megjelent, játszottak is róla nem egy dalt, újdonságokra így nem is számítottam. Annál inkább a megszokott, baráti és kellemes hangulatra.
Tovább

Sorozat: Mitől volt érdekes a Trónok harca 5. évada?

201500623_got_poster.jpgA Trónok harca néhány nappal ezelőtt az 5. évadának is a végére ért, s a sajtó is jó pár napig ettől volt hangos persze. Meglepetésekből ezúttal sem volt hiány, bár igazság szerint a legnagyobb az lenne, ha egyáltalán nem is lenne. De hát azt mégis ki szeretné? Ugyanakkor most egy általános kritika vagy összefoglaló írás helyett inkább azokat az aspektusokat venném sorra, amelyek számomra ilyen-olyan okból a legérdekesebbek voltak ebben az szezonban. Figyelem! Az írás innentől kezdve erősen spoileres lesz, s még inkább szubjektív. Szóval a tovább gombra csak az kattintson, aki látta az összes részt vagy éppen nem bánja, ha lelövök pár poént.
Tovább

Sorozat: Nyugi, Charlie! (2012)

20150616_angerman_poster.jpgMiután Charlie Sheen a CBS első blikkre talán furcsának tűnő, de munkamorálját és gázsiját ismerve csöppet sem meglepő döntése után a Két pasi meg egy kicsi húzóneveként mégis lapátra került, az FX igazolta le egy újabb szitkom főszerepére. Ebből lett aztán a Nyugi, Charlie! (Anger Management), amelynek 2012-ben sugárzott nyitóepizódja egyből éles fricskával indít az esmeményekre reflektálva kicsit.
Tovább
süti beállítások módosítása