A Modern család első epizódjait talán úgy három éve volt szerencsém látni, s bár kissé nehezen adtam be a derekam, kapott tőlem egy esélyt néhány rész erejéig, ami épp elég volt ahhoz, hogy irtózatosan megszerettesse magát velem, majd szép lassan az egyik kedvenc sorozatommá nője ki magát, vígjáték fronton persze. Az abc produkciója egyébként a tengerentúlon a kritikusok körében is meglehetősen népszerű, az Emmy gálán például rendszeresen tarol, ahogy a szereplők is megannyi díjat bezsebeltek már. De mitől is ennyire jó a Modern család? Vegyük szépen sorra.
Először is, bár vígjátékról beszélünk, a Modern család nem a klasszikus, többkamerás, "alánevetős" szitkomok táborát gyarapítja. Napjainkban az efféle megközelítés elég népszerű megoldás, noha a másik, már említett változat sem tud kikopni a tévék képernyőjéről. Nos, az "amerikai" közönség ízléséről ebben a kérdésben nem tudok nyilatkozni, de hazánkban például már pusztán az egykamerás, konzervnevetést nélkülöző mivolta miatt biztosan jóval több néző dönt úgy, ad neki egy esélyt. Mint azt tudjuk ugyanis, mi nem vagyunk egy szitkom rajongó nemzet. Emellett jól áll neki a dokumentarista stílus, ami az indulásakor szintén népszerű volt. Bár azt hiszem egy idő után ez gyakorlatilag már csak akkor érhető tetten igazán, amikor a szereplők kommentálják az egyes eseményeket, rettentő jó poénokat lehet kerekíteni az ilyen jelenetek köré. Szóval a sorozattal kapcsolatban a legfontosabb tények talán ezek: egykamerás, nincs alánevetés, dokumentarista stílus.
© 2010 American Broadcasting Companies, Inc.
A történet egy valóban, minden nemében modern család életét mutatja be. Röviden így lehetne összegezni: adott a hagyományos modell szerint felépülő família, férj, feleség, két lány, egy fiú, boldog élet, emeljük ki Claire-t; adott egy meleg pár, együtt élnek sőt, örökbe is fogadnak egy ázsiai kislányt, szóval ők már modernek, emeljük ki közülük Mitchell-t; végül pedig ott van Jay, a közel 60 éves üzletember, aki feleségétől elválva újra boldogságát keresi, elvesz egy gyönyörű, fital, kolumbiai nőt, akinek persze már van egy érzelmileg kissé koraérett fia is. Ha ez nem lenne elég, ez a három közösség egy nagy családot képvisel, Jay ugyanis nem más, mint Mitchell és Claire édesapja.
Szóval adott egy valóban, a szó XXI. századi értelmében, minden egyes elemében modern család, az ő életüket követhetjük nyomon, miközben Kaliforniában járunk, ahol mindig süt a nap, politikailag korrektek vagyunk, csak egy-egy kivételt engedünk meg, de azt is nagyon ritkán, miközben mégis szeretjük egymást, és mindig tanulunk valamit. Talán ennyiben áll a sorozat lényege, persze nagyon tömören, némi iróniát sem nélkülözve, s eközben valamennyi hibáját, pontosabban akár hibának is felróható jellegzetességét is kiemeltem. Ugyanis itt is megfigyelhető, hogy gyakorlatilag nincs olyan konfliktus, probléma, amit ne lehetne bő 20 percben megoldani, nagyon ritka, hogy egy-egy tragikusabb elem, szomorúbb jelenet hatása, komorabb hangulata nem kerül feloldásra egy epizód végére. Ezt el kell fogadnunk, ez egyfajta műfaji sajátosság, amin nagyon kevés sorozat tud csak túllépni (várjuk a tippeket, kíváncsiak vagyunk), ettől függetlenül mégis elképesztően szerethető marad.
A karakterek ugyanis egyszerűen zseniálisak, viccesek, színesek, mintha nem is igazán illenének össze, ami egyébként egy valódi családban is sokszor megfigyelhető. Ott van például az álmodozó, naiv és elég bolondos Phil, akire rengeteg poén építenek. Ő az, aki macsónak akar látszani, úgy is akar viselkedni, mégis ő az ízig-vérig jófiú, aki a főiskolán menő focista helyett szurkolófiú volt, s tulajdonképp csak egy véletlennek köszönheti, hogy Claire mellett kötött ki. A kissé idegbeteg, Jay-re sok vonásában hasonlító Claire, aki erről egyébként sokszor tudomást sem akar venni. Szurkálódásai, határozottsága, keménysége szintén jó humorforrás. Vagy Jay, a szigorú, kissé szőrös szívű, érzelmeit nehezen kimutató apa, aki valójában azért persze szereti a gyerekeit, s még ha nehezen is, de megbarátkozik azzal a helyzettel, hogy az egy szem fia történetesen meleg és egy másik férfival alapít családot. Mitchell is egy jól megkreált karakter, s a jellemrajzukat olyan szépen felépítik az évadok során, hogy gyakorlatilag kialakulnak a tipikus Pritchett vonások, melyek mindhármukon megfigyelhetők. Cameron szintén egy elképesztően jól sikerült szereplő, ő Mitchell párja, vidékről, farmról érkezett, s talán az egyik legüdébb színfoltja a történetnek, emellett élettársa tökéletes ellenpólusa. Mitchell ugyanis javarészt nélkülöz mindenféle vonást, amivel a homoszexuális férfikaraktereket általában komikussá szokták tenni. Nos, Cameron nem, ugyanakkor nagyon helyesen, rendelkezik egy elég erőteljes, férfias oldallal is. A focicsapat sztárja volt, imádja a sportot, erős, ugyanakkor sokszor mégis igazi "drámakirálynő". S szerencsére a gyerekek sem lesznek idegesítők. A kultúrájára végletekig büszke Manny, Jay mostohafia, aki korához képest túlságosan érett, a kissé bugyutának tűnő Luke, Phil és Clire fia, vagy épp két lányuk, a menő, sokszor buta libának tűnő Haley, akinek egyébként megvan a magához való esze, vagy az iszonyú okos, stréber és magát már-már túlzottan komolyan vevő Alex, aki gyakorlatilag épp csak tinikorba lépett, de eltervezte az egész életét.
© 2010 American Broadcasting Companies, Inc.
A színészek teljesítménye előtt pedig szintén le a kalappal. Akár a Claire-t alakító Julie Bowen, akár a Phil-t megtestesítő Ty Burrell kifogástalan munkát végeznek, számomra mégis Eric Stonestreet az egyik abszolút kedvenc Cameron szerepében, egyszerűen zsigeri és zseniális, hiteles és elképesztően vicces. Ed O'Neill, mint Jay a másik, ezzel a szereppel azt hiszem a magyar közönség számára is végleg levetkőzi Al Bundy személyét. Ám igazából még így is nagyon nehéz egy-két szereplőt kiemelni, ugyanis valóban kitűnő a szereposztás.
A sorozat kiválósága pedig számomra nem egyszerűen a kitűnő karakterekben, az őket megformáló színészekben rejlik, hanem abban a magával ragadadó atmoszférában, ami áthatja a történetet. Kalifornia - persze csak a szép, a csillogó oldala kerül bemutatásra - a maga ragoygásával, vidámságával, az állandó napsütéssel remek helyszíne ennek az egyébként rendkívül vidám, melegséget árasztó történetnek, amibe egyszerűen jól esik belefeledkezni akár bő 20 percre, egy epizód erejéig, akár kicsit több időre, ha épp egy maratont tartunk, mert úgy tartja kedvünk. Szórakoztató, vicces, s még ha elő is fordul néha, hogy épp nem nevetek hahotázva, mindössze csak megmosolyogtat, akkor is hiányérzet nélkül állok fel a tévé elöl, s tulajdonképpen emiatt szeretem én igazán a Modern családot.
