Nem is olyan régen, mikor a Liza, a rókatündér előzetesét beharangozva írtam egy rövidke bejegyzést, már akkor tudtam, hogy ezt a filmet bizony amint lehet, moziban fogom megnézni. Tegnap végre el is érkezett a premier napja, és bár frissen, melegében nem, ma már be tudtam ülni rá egy kora délutáni előadásra. Szerelmes vagyok...

 

A film története meglehetősen érdekes és furcsa is kicsit. Főhősnőnk, Liza (Balsai Móni) ápolónő, a japán nagykövet megözvegyült, lebénult feleségét gondozza napról napra, miközben egy néhai, szintén ázsiai beat énekes, Tomy Tani (David Sakurai) kísértetével barátkozik, akit csak ő lát. Szabadidejében romantikus regényeket olvas, s meg van róla győződve, hogy 30. születésnapján végre rátalál a nagy szerelem, vele együtt pedig véget érnek a magányosan töltött napok. Ám az események furcsa fordulatot vesznek, Liza pedig egyre inkább kezdi meggyőzni magát, hogy ő bizony nem lehet más, csakis egy elátkozott rókatündér, s bárki, aki belehabarodik, halállal lakol.

 

Nagyjából ennyi az, amit többé kevésbé már az előzetesből is ki lehet hámozni, ám a film szerencsére jóval több érdekességet és fekete komédiát tartogat, mint amit a trailerben lelőttek. Annyira, hogy szinte már azt sem tudom, hol kezdjem. Talán a látványvilággal. Még a premier előtt olvashattuk itt-ott, hogy Ujj Mészáros Károly filmje Wes Anderson műveit idézi, s be kell valljam, ezt én is így gondoltam. Szerencsére ugyanakkor sokkal több egy olcsó másolattól, s ha már muszáj nevén nevezni a gyereket, inkább alázatos tisztelgésként könyvelném el, mintsem kínos érzelmeket keltő nyúlásként. Az Argo esetében (s nem akarok senkit megbántani) például sokkal kellemetlenebb volt számomra a Guy Ritchie utánérzés, hogy finoman fogalmazzak. Szóval a látványvilág gyönyörű, stílusos és magával ragadó lett. A "mese" fiktív helyszíne, Csudapest, de például a Mekk Burger étterem, Liza lakása, tulajdonképpen az egész miliő tökéletes harmóniában áll a sztori hangulatával, az operatőri munka pedig szintén vérprofi, a fényképezés szemet gyönyörködtető, ami csak erősíti a kellemes hatást.

 

 

A színészek teljesítménye előtt szintén csak meghajolni tudok, negatív példát nem is tudnék említeni. Akár Bede Fazekas Szabolcs, akár a dán David Sakurai lubickolnak a szerepeikben, de például Molnár Piroska is fantasztikus volt és egyben tökéletes választás. Persze a prímet mégis a főszereplőt alakító Balsai Móni viszi, aki szürke kisegérként és őrjítően dögös bombázóként is megállja a helyét, nem is akárhogy. Ha a romantikus, ábrándozó lelkű férfiak írnának még szerelmes leveleket, s persze az emberek szívesen ülnének be magyar filmre a mozikba, azt hiszem, zsákszám hordanák a küldeményeket a Magyar Színházba. De erről majd később. Szóval a színészgárda előtt le a kalappal, egy fikarcnyi hiányérzetem sem támadt, mikor felálltam a székből.

 

 

Ebben az elsőre kissé talán bugyutának tűnő filmben az a legcsodálatosabb, hogy egy rendkívül egyszerű és ezerszer végigrágott történetet prezentál, a tanulságot sem nevezhetnénk merő újdonságnak. Ám az alkotók kreáltak köré egy színes, szimbólumokkal telezsúfolt, látszólag össze nem illő elemekkel és érdekes, komikus és kevésbé sablonos karakterekkel tarkított, néhol már szinte meseszerű elemekkel apelláló fantáziavilágot. Ilyen például a japán beat énekes, a már említett Tomy Tani, Zoltán zászlós, a finn western zene egyetlen hazai rajongója, a 70-es évek Budapestjét idéző Csudapest, s rendkívül okosan, kiválóan felépített poénokkal, megannyi fekete humorral fűszerezve tálalják nekünk, amit én egyszerűen csak imádni tudok. Persze ebben a határtalan szeretetben nagyon, de tényleg csak icike picikét közrejátszik az is, hogy végre magyar filmnek örülhetek ennyire, ezt viszont igazán elnézhetitek nekem. Az egyetlen dolog, amit kihagytam volna, a zárójelenet alatti narrációból egyetlen picike mondat, ami kicsit megmagyarázza az amúgy is érthető és hálisten' nem szájbarágós szimbólumokat, amit én csöppet feleslegesnek érzek, de ez már tényleg csak apró kukacoskodás.

 

A szomorú ebben az egészben csak az, hogy itt ez a tényleg rettentő okos, szerethető, élvezhető, vicces és remek szórakozást garantáló mű, ami tényleg minden szempontból rendben van, akár a történetvezetést, akár a rendezést, a díszletet, a színészi játékot vagy épp a háttérstáb munkáját nézem. Az alkotókat valószínűleg rengeteg különéféle dolog inspirálta, ez a sokszínűség azonban igazán jót tesz a filmnek, de hát kérem, "vegyészkedni" tudni kell. Sajnos azonban ma délután kénytelen voltam egy kongó teremben egyedül végignézni az egészet. Persze az időpont kora délutáni volt, és mégsem Budapesten, hanem egy kisvárosban moziztam, mégis a premier másnapján azért számítottam volna arra, hogy rajtam kívül még lesz egy-két olyan elvetemült ember, aki kíváncsi erre a nagyszerű magyar filmre, hajlandó érte pénzt áldozni, és esetleg épp ez a kevésbé kedvelt időpont lesz számára a megfelelő. Remélem a nézőszámok megcáfolják a negatív tapasztalataimat, s a Liza, a rókatündér sikertörténet lesz, mert igazán megérdemli.