A Kockázatos túra egy meglehetősen érdekes vállalkozás a rendező, Colin Trevorrow és az író, Derek Connolly részéről, mert egy könnyed romantikus komédiát igyekeztek sci-fi-be oltani, mindezt ráadásul parányi költségvetésből hozták ki. A végösszeg 750 000 $ lett, ami a több száz milliós blockbusterekhez képest valóban nevetséges, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne belőle parádés filmet összehozni. Láttunk már hasonló példákat, mint Az őslakó, ami gyakorlatilag egy nappaliban játszódik, mégis elképesztően izgalmas, elejétől a végéig. A Kockázatos túra mindössze annyiban más, hogy a vígjáték és a tudományos fantasztikum eléggé szokatlan párosítás.
A történet középpontjában egy újságíró, Jeff (Jake Johnson), két fiatal gyakornok, Darius (Aubrey Plaza) és Arnau (Karan Soni) állnak, akik munkának álcázott nyaralásra indulnak egy hirdetés ürügyén, miszerint egy bizonyos Kenneth társat keres maga mellé időutazáshoz. Miután Jeff elbukik a "teszten", Darius válik kettős ügynökké, feladata, hogy minél többet kiderítsen a különös férfiról, miközben igyekszenek eldönteni, hogy teljesen megőrült vagy tényleg feltalálta az időgépet. Eközben Jeff persze arról sem tesz le, hogy diákkori szerelmével találkozzon egy kóbor numera reményében.
© Benjamin Kasulke
Amikor elkezdtem nézni a filmet, a legnagyobb kérdőjel bennem az volt, hogyan fog egymás mellett megférni ez a két stílus. Az érzéseim azonban sajnos nagyon vegyesek, pedig én szeretni akartam. Igazából egész végig az motoszkált a fejemben, hogy tulajdonképpen működhetne, csak a megvalósításba valahol hiba csúszott. Nem jól egyensúlyoztak az alkotók, rossz helyen vannak a hangsúlyok, túl sok van az egyik elemből, még másokból meg kevés... Persze, akkor még nem tudtam igazán megfogalmazni, de ezek az érzések kavarogtak egyfolytában, kézzel fogható konkrétumok nélkül. Aztán a végére minden eldőlt.
Nehezen tudtam csak rávenni magam, hogy végignézzem, de valahol mégis kíváncsi voltam rá. Persze az is motivált, hogy írjak róla, még ha kevés jót is tudok. Röviden úgy foglalnám össze az élményt: kár érte. Jól indult a film, szimpatikusak voltak a karakterek, és azt hittem működni fog ez a furcsa kombináció. Aztán számomra egyszerűen túl sok lett a romantikus komédia, túl kevés a sci-fi, túl átlagos lett, túl sablonos, ahhoz képest, hogy honnan is indult ki a történet, ami minden, csak nem szokványos. Aztán mégis. Arnau és Jeff már-már tinivígjátékos helyzetekbe keverednek, van még egy szintén túlságosan közhelyesre sikerült szerelmi szálunk Jeff és Liz főszereplésével, aztán Darius és Kenneth között is alakulnak a dolgok, de mégis azt éreztem... És mikor történik már valami? Valami érdekes, valami eredeti? Bár talán az sem feltétlen hiányzott volna, ha ezek az apró történetszálak magukkal ragadnak, de sajnos ez is kimaradt. A tudományos-fantasztikus vonal pedig tényleg kimerül annyiban, hogy beszélnek az időgépről. Ami ismét nem lenne probléma, de nagyon keveset. Aztán persze a film legvégén az is kiderül, hogy Kenneth tulajdonképp zseni-e vagy bolond.
© Benjamin Kasulke
Addigra viszont már teljesen mindegy volt, ugyanis Kenneth mindenféle szimpátiámat elvesztette. Pedig egy kedves, jóravaló fickó, nincs vele semmi probléma, igazából még a világlátásában sem feltétlen találok kivetnivalót. Egyszerűen talán nem elég karizmatikus. Lehetett volna komikusabb, vagy akár vehette volna magát sokkal komolyabban, talán úgy jóval viccesebb lett volna (még az eltúlzott komolykodással is), de legalábbis emlékezetesebb, így viszont irtózatosan halovány lett. S ez az élmény rányomta a bélyegét a film és a történet egészére is. Kár érte, pedig olyan jól indult.
