A Supernemmel első ízben még jó pár évvel ezelőtt, középiskolás koromban találkoztam. Tudjátok, az első slágerek, K-k-kétszer, Rendőrsztori, Surfpunk. Volt egy időszak, amikor nagyon rákattantam, imádtam őket, aztán valahogy teljesen eltűnt az életemből. Más irányba mozdultam, más kezdett érdekelni, a Supernem pedig annyira kikopott a palettámról, hogy még csak az egykori nagy kedvenceket sem vettem elő szinte soha. Egy kivételt azért tudnék említeni, az Ain't Nobody's Foolt. Később aztán mindig akadt legalább egy barátom, aki szerette őket, aki igyekezett meggyőzni, hogy érdemes rájuk figyelni. Sajnos a "Tufapop" albumról is épp a Hova megy, ki? című nótá hallottam először, amivel mai napig nem tudok megbarátkozni. S bár a hozzá forgatott klipet én is jópofának és ötletesnek tartottam, eddig tartott a lelkesedésem.

Tegnap este Dobszerdán jártam, Mátészalkán (szerencsére nem egyedül), bár kissé későn érkeztem, így a komplett eseményről nem tudok érdemben nyilatkozni. A lényeg viszont számunkra nem más volt, mint a ZUP koncert, ami a nyár első harmadában kellemes meglepetésként ért, nemrégiben sikerült ugyanis leszervezniük ezt az estét. Így hát a tegnap este a következőképp nézett ki: meló befejez, kocsiba be, rakéta begyújt és óriási mázlival még kezdés előtt oda is értünk. Ha emlékeim nem csalnak, a tavalyi év végén láttam őket legutóbb. ?óMivel a Huszonvalahányban című lemezük addigra már megjelent, játszottak is róla nem egy dalt, újdonságokra így nem is számítottam. Annál inkább a megszokott, baráti és kellemes hangulatra.

Fotó: Vajda István

 

Kevés zenekar van hazánkban, akinek a koncertjére bármikor, bármilyen körülmények között szívesen elmegyek, dacolva akár az elemekkel. Fújhat orkán erejű szél, eshet a hó, lehet akár karácsony este is, ha játszanak a közelemben, ott vagyok. A zenekar tagjai ugyanis eszméletlen jófejek, s minden bulijuknak - legalábbis amelyeken én részt vettem eddig - elképesztő családias, magával ragadó, meleg és kellemes hangulata van. Hihetetlen atmoszférát teremtenek, ami mindig feltölt, mindig feldob és nem tudok nem vidáman,

A Takarásból címmel megjelent EP az egykor még Záhony Unplugged Project néven megalakult zenekar első, immár saját dalokat felvonultató anyaga volt. A ZUP 2007-től kezdődő története során addigra már túljutott egy-két tagcserén, egy névmódosításon is átestek ugye, s a kezdeti koncepcióhoz képest is megváltozott néhány dolog. Az énekes-gitáros, Farkas János például az akuszikus gitárok mellett elektromos hangszereket is elkezdett használni, aminek köszönhetően a hangzásuk is kissé másabb lett.

A feldolgozások talaja mindig ingoványos bármely előadó számára, aki rá merészel lépni, a vélemények rendszerint rettenetesen szélsőségesek, s persze az is sokat nyom a latba egy-egy ilyesféle újraértelmezés megítélése során, hogy az a bizonyos valaki, aki szentnek és sérthetetlennek titulált kedvenc dalunkhoz hozzá mert "érni", mit tett már le az asztalra korábban. A Stereohpnics nevű walesi banda azt hiszem, kiállja a próbát, 1992-es megalakulásuk óta ugyanis jó néhány, szám szerint 8 stúdióalbumot adtak már ki, a legutóbbit 2013-ban Graffiti on the Train címmel.