Az első élmény a Nők volt, amit hamarosan A kezdő követett. S mivel ez a két regény máris elég volt ahhoz, hogy érdeklődő, lelkes Bukowski rajongót faragjon belőlem, alig vártam, hogy beleássam magam a Postába, így folytatva tovább az utazást Henry Chinaski lelkének és elméjének legmélyebb zugaiba. Számomra emellett azért is ígérkezett kimondottan érdekesnek a történet, mert jól tudtam, hogy ez volt az első, amit az író papírra vetett, így rettentő kíváncsi voltam, hogy a már megismert nyers, egyszerű, ám összetéveszthetetlen stílusból, a fanyar, zsigeri humorból vajon mennyit találok majd ebben a műben.

Epres Szonja Lili, a bájos és közvetlen írónő Éjszakánként furcsa hobbim lett című, kétkötetes művével debütált a magyar könyvpiacon, melyben rögtön egy érdekes és ebből a szemszögből általában elhanyagolt témát boncolgat, meglehetősen részletesen. Miután magamévá tettem a teljes sztorit (élménybeszámoló itt és itt), abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy interjút is készíthettem a szerzővel.

Nem is oly' rég írtam az Éjszakánként furcsa hobbim lett első kötetéről, s a történet annyira magával ragadott, hogy a folytatást is hamar a kezeim közé kellett kaparintanom (ezért nem mellékesem örök hálám Lilinek). Így hát éppen csak pár nap telt el "tétlenül", s már folytathattam is a sztorit, ami arra a bizonyos néhány napra annyira meghatározta az életem.

Ezúttal egy olyan könyvet választottam olvasásra, ami egy bizonyos szempontból mindenképp a kuriózumok közé tartozik kis hazánkban. Az Underground Kiadó kínálatából rendeltem meg ugyanis a regényt, amely egészen rendhagyó módszert választott a kiadványok közlésére. Filozófiájuk szerint nem az ő tisztjük eldönteni, kiből lesz a következő József Attila, így sajátos üzleti modelljüknek köszönhetően bárkiből lehet író, s jogi értelemben szerzői kiadásként akárki megjelentetheti írásait, aki velük szerződik.

A kezdő a második Bukowski könyvem volt, a Nők jelentette számomra a tűzkeresztséget, s a nem kispályás alkoholista, író-költő stílusa olyan mély benyomást tett rám, hogy a Posta és a Tótumfaktum is igen előkelő helyet foglalnak el a várólistámon. Trágár, egyszerű stílusa, a sajátos leírásai, a rá jellemző keserű de irtózatosan hatásos humor teljesen magával ragadott, s a könyvet letéve csak egy valami jutott eszembe: még. Persze nem is olyan rég a Nőket olvasva is megfogalmazódott már bennem ez a gondolat, mégis A kezdő húzott be végérvényesen ebbe az egyébként rettenetesen komor és kicsit sem marasztaló világba, talán épp az aktualitása miatt, de ne szaladjunk ennyire előre.