Fotó: Vajda István
Kevés zenekar van hazánkban, akinek a koncertjére bármikor, bármilyen körülmények között szívesen elmegyek, dacolva akár az elemekkel. Fújhat orkán erejű szél, eshet a hó, lehet akár karácsony este is, ha játszanak a közelemben, ott vagyok. A zenekar tagjai ugyanis eszméletlen jófejek, s minden bulijuknak - legalábbis amelyeken én részt vettem eddig - elképesztő családias, magával ragadó, meleg és kellemes hangulata van. Hihetetlen atmoszférát teremtenek, ami mindig feltölt, mindig feldob és nem tudok nem vidáman, fülig érő szájjal hazamenni egyik-másik estéről, hogy aztán napokig a fejemben járjon, milyen is volt a színpad előtt ropni, ha 10-en voltunk, ha 100-an, ha 1000-en. Nos, ez a zenekar - hogy végre konkrét legyek - a ZUP, s nagy örömömre szolgált, hogy a banda énekes, billentyűs, dalszerzőjével, Farkas Kriszinával alkalmam nyílt egy a modern technika vívmányai által megtámogatott, ám érdekes és közvetlen hangvételű interjút készítenem, amit alább olvashattok is.
Néhány év alatt a ZUP zenekarral elértetek egy olyan szintet, ami hazánkban is csak keveseknek sikerül. Mik a további tervek? Láttok még teret a fejlődésre?
Hosszú út áll mögöttünk, de remélem, hogy még hosszabb áll előttünk. Folyamatos formálódás, változás jellemzi a zenekari munkát és természetesen mindig van hová fejlődni. Őszre tervezünk egy kislemezt. Már vannak felvéve skiccek, meg van sok dalszöveg-foszlány is. Nyáron szeretnénk elvonulni valahová a zenekarral alkotni. Csináltunk már ilyesmit és amellett, hogy sokkal inspiratívabb, és gördülékenyebb az alkotófolyamat a környezetváltozás miatt, a zenekari morálnak is jót tesz.
Beindul lassan a koncertszezon is, a klub- és fesztiválkoncertek mellett van valamilyen különleges, kissé szokatlanabb tervetek a következő időszakra?
A már említett elvonulós dalszerzést szeretnénk jól megszervezni, aztán ki tudja, ha valami nagyon jópofa helyszínt találnánk, akkor egy live session is beleférhet. Egyébként a tesómnak van egy szokatlan hangszerelési ötlete, de még csak elméleti fázisban van a dolog, ezért nem is beszélnék róla.
Van kedvenc helyed, helyetek, ahová nagyon szívesen jártok vissza?
Én a horvát tengerparton nagyon fel tudok töltődni, oda mindig szívesen járok vissza a nyugi, a sós víz meg a finom halak miatt. De hasonlóan imádok hazamenni Záhonyba, bringázni a töltésen, szalonnát sütni ilyesmi. Áprilisban voltunk sokan barátokkal Kékeden, egy csöndes zempléni faluban. Nagyon ki tud zökkenteni egy ilyen környezet a főváros után. Imádom. Budapesten élek már lassan 9 éve, de a nagyvárosi életvitel egyre távolabb kerül tőlem. Jó volna egy kertes ház kutyával, macskával, meg pár kecskével. Komolyan :).
Régen, még a feldolgozások időszakából sok-sok koncertfelvételetek volt fellelhető a neten. Számomra azért voltak ezek kedvesek, mert otthon is átélhetővé vált a bulik hangulata, ha épp nem is játszottatok a közelben (sőt, házibuliztunk is ezeket hallgatva), ráadásul nagyon jól voltak keverve, jól szóltak. A saját dalokról nem terveztek hasonló felvételeket kiadni?
Tervezzük! Nyáron lesz lehetőségünk ismét játszani a Budapest Parkban a Kiscsillag előtt, s azt jó volna rögzíteni. Nagyon jók a körülmények ott, meg a "feelingje" is elég fesztiválidéző.
A közönség mennyire követeli még a feldolgozásokat a saját számok mellett? Mennyire cserélődtek ki az arcok a régi koncertekhez képest, mióta „önállósodtatok”?
Szerintem 80%-ban kicserélődött a közönségünk, ami először engem nem zavart, aztán megviselt, most meg igazából elfogadtam, mert tényleg mást csinálunk. Annak viszont nagyon örülök, hogy maradtak a régi közönségből olyanok, akik nyitottak a saját dalainkra is.
Az első, saját dalokat tartalmazó EP-tek, a Takarásból, majd a Füstjelek szélcsendben c. nagylemez is megjelent bakeliten. A Huszonvalahányban címet viselő második korong már nem. Ennek mi volt az oka?
Hát ennek szimplán anyagi okai vannak. Mi imádjuk a vinyl-t, főleg János meg Kristóf, akiknek egész szép kis házi gyűjteménye van már egyébként. A gyártás itthon kis példányszámban nagyon költséges, sokat gyártani meg felesleges, mert úgysem vesznek annyian, hogy visszatermelje legalább a ráfordított költségeket. A CD-t érdekes mód jobban viszik, pedig ha csak magamból indulok ki, akkor én például nagyon rég csináltam olyat, hogy a CD-s magnómba beleraktam volna egy lemezt. Lehet, hogy a jövőben nem fogjuk erőltetni a fizikai kiadványt, annak ellenére, hogy hihetetlen jó érzés kézbe venni a munkánk gyümölcsét.
Igen, ezt meg tudom érteni. Sajnos vannak olyan dolgok, amelyek itthon vagy akár a mai világban nem életképesek, még ha jó dolgok is. Az első három lemezetekkel egyébként szinte rohamtempóban haladtatok, 2012-től kezdve minden évben megjelent egy EP vagy nagylemez. Aztán, ahogy említetted, idén is várhatunk valamit. Erős kezdés volt, de ezek szerint most sem ültök a babérjaitokon ugye?
Igen, vitt minket a fiatalos lendület :). Igazából most is visz, csak jelenleg új irányokba szeretnénk kacsintgatni, s ehhez idő kell. De mint korábban említettem már, egy EP-t tervezünk megjelentetni az ősszel vagy télen, ahogy sikerül. Mert ahogy a mondás is tartja: ember tervez…
Ha jól tudom, a dalszövegeket jellemzően ketten írjátok a bátyáddal. Az arányok hogy oszlanak meg?
Ő a termékenyebb mindenképp. Ő sokat foglalkozik a dalszövegeivel. Rendezgeti, csinosítgatja. Minden korszakot külön dalszöveges könyvecskével tisztel meg. Én ennél sokkal hanyagabb vagyok. Belőlem általában kipottyannak a szövegek, amik általában a zenére íródnak. Engem a dalok hangulata inspirál a legjobban. Jánosnál általában zenétől függetlenül is születnek kész dalszövegek. Szóval igazából jól kiegészítjük egymást, mert ha ő elakad, akkor én a zenei alapra már meg tudom toldani a félig kész szövegeit. És fordítva is igaz. Mindig akad nála a sufniban egy-két jól kifundált gondolat.
Bár van egy sejtésem, de mindenképp rákérdezek. Közületek ki az álmodozóbb, érzelmesebb típus, és ki az, aki inkább a kritikusabb, akár politikával, világnézettel kapcsolatos szövegeket írja?
Erre két éve határozottan azt mondtam volna, hogy a bátyám az, aki kritikai vonalat képviseli. Én ennél sokkal naivabb voltam. Az elmúlt két évben azonban nagyon sokat foglalkoztam a magyar közélet történéseivel, illetve a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásával is. Most értem az életemnek abba a periódusába, amikorra már sok mindent a saját bőrömön is megtapasztaltam, s valamennyire kezdek belelátni abba, hogyan kapcsolódik össze a politika, a gazdaság, a társadalom és ezek hogyan hatnak a kultúrára. Ennek megfelelően nem zavar, sőt most már inkább létszükségletnek tartom, hogy a zene is foglalkozzon ezekkel, a mindenkit érintő kérdésekkel. Ám visszatérve az eredeti kérdésre, a bátyám írja az ilyen hangvételű dalokat javarészt.
Mióta saját nótákat hallhatunk tőletek, mintha többet vokáloznál és maradnál „háttérben”, mint korábban. Ám néhány dalt azért mégis te énekelsz. Ha van egy saját szerzeményed, ami ízig-vérig te vagy, azt könnyen kiengeded a kezeid közül, vagy ragaszkodsz hozzájuk, és azokat mindig te énekled el?
Igen, ennek az volt az oka, hogy a kezdeti időszakban én nem igazán vettem ki a részem a dalszövegírásból. A dalszövegek többsége viszont elég maszkulin volt természetesen abból kifolyólag, hogy a bátyám írta őket. Tehát nem tudatosan kerültem háttérbe, hanem amiatt, mert a dalszerzői énem akkoriban nem állt stabil lábakon. Most már viszont folyamatosan veszek fel zenei alapokat és küldözgetek a bátyámnak. Dalszövegeket viszont nagyon nehezen mutogatok.
Ha már dalszerzés. Utaltál már rá, de melyik áll közelebb hozzád? A bíbelődés a szövegekkel, ha már megvan az inspiráció, vagy inkább a zeneszerzés?
Én jobban szeretem az utóbbit. Persze mindkettőnek megvan a romantikája, de a dalszövegírás, az mindig nagyon intim dolog. Mi az, amit megosztanál a közönséggel, ami őszintén te vagy, ami nem közhelyes stb. Nekem magasak az elvárásaim a szövegekkel kapcsolatban. Már most egy csomó dolgot másképp írtam volna, de mindig úgy vagyok vele aztán, hogy az egy korszak lenyomata volt és pont ez a változás szép az egészben, hogy ma már nem úgy írok, illetve másképp nyúlok a hangszeremhez is, mint két éve.
Melyik dal megírása jelentette számodra a legnagyobb kihívást eddig?
Igazából mindegyik egy nagy kihívás. Nem tudnék kiemelni egyet sem. Vagy ha mégis, akkor az a Stopposok, annak a dalnak a szövege nagyon "last minute", közvetlenül a stúdió előtti este készült el. Ennek megfelelően az egyik legszürreálisabb refrénünk született abból az estéből.
A kihívások talaján maradva… Koncerteken te szólaltatod meg a billentyűs hangszereket (egyebek mellett), közben pedig másik szólamot énekelsz, vagy akár egy teljes dalt. Ezek közül volt olyan, ami különösen nehéz volt, amit sokat kellett gyakorolni? Mitől érdekes ez a szerep ebben a zenekarban?
Mivel aránylag kevesen vagyunk a zenekarban, ezért mindenre kell figyelni. Mivel én csak 2012 óta vagyok a zenekar billentyűse is, ezért kellett kb. egy év, mire hozzászoktam ehhez a szerephez. Úgy tölteni be az egyik frontember szerepét, hogy közben statikus helyzetben vagyok, kezdetben nagyon nehéznek bizonyult.
A következő kissé banális kérdésnek tűnhet, de számomra mindig érdekes, miként fogalmazódik meg rá a válasz. Mit jelent számodra a zene hallgatóként és mit zeneszerzőként, aki rendszeresen játszik is közönség előtt?
Igazából ugyanazt talán. Engem a zene kapcsol ki leginkább. Hallgatom, ha egyedül vagyok, ha társaságra vágyom, ha főzöm, vagy most, hogy a diplomamunkámat írom. A gyakorlás ugyanolyan terápia nekem, mint másnak a pl. a futás. Az együtt játszás, főleg közönség előtt egy olyan módosult tudatállapot, ami energiát ad a mindennapokhoz. Ez most így nagyon patetikusan hangozhat, de tényleg így van. A január és a február azok a hónapok, amikor nagyon keveset játszunk. Amikor ezután beindul a tavaszi koncertszezon, akkor mindig tudom, hogy igen, ez az, ami annyira hiányzott.
A kedvenc előadóid közül vannak olyanok, akiket szívesen kiemelnél? Akiknek a játéka, előadásmódja, dalszövegei kivételesen nagy hatással voltak rád?
Imádom, ahogy Cherry Wainer hammondozott. Bájos, energikus, magával ragadó. Sorolhatnám még: Lianne La Havas, Norah Jones, Michael Kiwanuka, a John Butler Trio, Fiona Apple, Vlagyimir Viszockij, Ray Lamontagne, Esperanza Spalding, a Kings of Convenience lemezeit vagy John Mayer legutóbbi 2 lemezét… Ezeket minden körülmények között rongyosra tudom hallgatni. Nemrégen fedeztük fel zenekarilag Rodriguez-t, akinek az életéről készült egy zseniális film (Searching for Sugar Man /Rodriguez nyomában) is. Na ő most még nagy kedvenc.
Ezzel most témát is adtál egy jövőbeli cikkemhez. Ha bárkit választhatnál, kivel/kikkel dolgoznál együtt szívesen?
A fentiek közül bárkivel :). Cherry Wainer, ill. Viszockij kivételével, ők sajnos már elhunytak :(.
Melyik dal szól most nálad a legtöbbször?
Nekem ez valamiért ilyen kora nyári hangulat. Ez mostanában elég gyakran bekerült playlistbe.
A sajátjaitok közül van olyan, amit kedvencnek neveznél? Amit valamiért mindig különleges élmény játszani?
Én a Nagyon élszt nagyon szeretem. Talán azért, mert a srácok kakukktojásnak tartják. Az a dal azonban mindig különleges atmoszférát teremt koncerteken, s ezt azért a fiúk is elismerik. Illetve ilyen még a Szélcsend is. Az pedig valószínűleg azért, mert nagyon ritkán játsszuk, és így nagyon megbecsülöm azokat a pillanatokat.
A ti kedvenceitek mennyire vágnak egybe a közönségével?
Én nagyon bírom az Orom utcát koncerteken, szerintem a közönség is. Ezen kívül nagyon szeretjük játszani pl. a Kocsmazajt, meg a Minden csak átmenetet. Ezek talán nem közönségbarát dalok. Óh, ezzel a kérdéssel most megfogtál.
Azért kivágtad magad, mindjárt három címet is említettél. Egyébként meg tudom erősíteni, az Orom utca nagyon jó buliszám, de szerintem a Minden csak átmenet is iszonyúan jól működik koncerteken, nagyon szeretem, pedig totál más a hangulata, a témája a két dalnak. Zárásképp mit üzennél az olvasóknak?
Bátyám szavait idézném: „Ne fizessetek adót, mert nem éri meg!” :P
Krisztina, neked hálás köszönet és sok-sok puszi az interjúért, ha pedig ennyi nem volt elég mára, olvassátok el egy korábbi beszélgetésünket is, amelyet Epres Szonja Lilivel, az Éjszakánkét furcsa hobbim lett írójával készítettem.
