A helyzet a következő. A fantasy filmekért, sorozatokért valahogy sosem voltam oda. Érdekesnek érdekesek, elismerem, hogy maga a látvány is a legtöbb esetben (pláne a mai technikával) igazán lenyűgöző, de egyszerűen sosem kapott el a láz. Valószínűleg éppen ezért tartott ilyen sokáig, hogy meggyőzzem magam, a Trónok harcát valóban érdemes nézni, de legalábbis belekóstolni. Miután több barátom is ajánlotta, úgy döntöttem, adok neki egy esélyt.
Az Egyesült Államokban 2015. januárjában mutatják be a nagyközönség előtt is Stephen Belber új filmjét Match címmel. Belber, aki mind az írói, mind rendezői poszton kivette a részét a munkából a trailer alapján egy hagulatos, kevés szereplős, vígjátékba oltott (talán) kamaradrámát álmodott a vászonra, amelynek premierjére a Tribeca Filmfesztiválon került sor még tavasszal, s ha hihetünk a kritikáknak, a film igazi jutalomjáték a főszerepben látható Patrick Stewart számára.
A BBC nagysikerű krimijéből, a Luther-ből amolyan jó öreg amcsi szokás szerint saját verziót készít a Fox. A pilotot már berendelték, a stábban pedig executive producer poszton az eredeti sorozat sztárja, Idris Elba is helyet kapott, aki azonban szerepet nem vállal a showban. Ezt követően a BBC America is bejelentette, hogy az eredeti széria is visszatér a képernyőre 2015-ben egy két részes minisorozat keretein belül. Neil Cross, a Luther alkotója elmondta, mióta befejezték az eredeti sorozatot, azóta töri rajta a fejét, mi történhetett a főhőssel azóta. Így aztán úgy döntött, miért is ne írná meg. Szóval a krimirajongók dörzsölhetik a tenyerüket, mert ha a jenki változat nem is váltja be a hozzá fűzött reményeket, John Luther-t akkor sem kell teljesen nélkülözniük.
A Szexvideó szintén egy olyan film, amit nagyon sokáig halogattam. Alapvetően szeretem a vígjátékokat, általában nem is várok tőlük sokat, és ez talán azzal függ össze, hogy csak akkor veszek elő egy-egy komédiát, mikor tényleg csak szórakozni szeretnék (noha ez az alkotóbrigádtól is erősen függ). Persze azért az sem árt, ha igazán jókat nevet az ember, ami viszont már nem mindig jön össze, ezért is gondolkodtam azon, hogy kitalálhatnék valami újfajta kategóriát, ahová azokat a produkciókat sorolnám, amelyekbe egyszerűen csak bele lehet feledkezni, gyakorlatilag kellemes élmény végigülni őket, de semmi extra. Azokat a filmeket tenném ide, amiket tényleg csak unaloműzőként tartok elfogadhatónak, mikor kimerültségében sem gondolkodni, sem mély érzéseket átélni vagy izgulni a szívünknek kedves karakterekért nem akarunk, és még az sem baj, ha az élmény nem maradandó. Csak arra a másfél órára kikapcsoljon.