Ezúttal egy olyan könyvet választottam olvasásra, ami egy bizonyos szempontból mindenképp a kuriózumok közé tartozik kis hazánkban. Az Underground Kiadó kínálatából rendeltem meg ugyanis a regényt, amely egészen rendhagyó módszert választott a kiadványok közlésére. Filozófiájuk szerint nem az ő tisztjük eldönteni, kiből lesz a következő József Attila, így sajátos üzleti modelljüknek köszönhetően bárkiből lehet író, s jogi értelemben szerzői kiadásként akárki megjelentetheti írásait, aki velük szerződik. Persze mivel a bejegyzés tárgya nem éppen ez, így hát aki bővebben is érdeklődik irántuk, esetleg kíváncsi a konkrét folyamatra, kénytelen lesz ide kattintani, és saját maga tákékozódni. A következőkben pedig a fiatal írónő, Epres Szonja Lili regényéről lesz szó, pontosabban annak az első kötetéről, mely az Éjszakánként furcsa hobbim lett címet viseli.
A történet egy fiatal lány életét követi aki vidékről indulva egy szebb élet, és persze álmai megvalósításának reményében költözik a fővárosba, Budapestre, s leginkább az ő sorsa, magánélete, szenvedései, gyötrelmes kapcsolatai vannak a fókuszban, azok legmélyebb részleteit bemutatva. Mivel még csak az első részt volt szerencsém olvasni, a lezárás persze eléggé esetleges, kis túlzással mintha a közepén hagytam volna félbe a regényt. Itt azonban le kell szögeznem, a kétkötetes kiadásnak kizárólag gyakorlati okai voltak, s így azért könnyebb volt megállni, hogy a hajamat tépjem.
Muszáj rögtön bevallanom, a regény elég erőteljes érzelmeket váltott ki belőlem. Olvasás közben voltam szomorú, csalódott, dühös, elkeseredett, néha azért vidám is. Ugyanakkor a leginkább az lepett meg, hogy milyen intenzíven tudtam azonosulni a főszereplővel, ami férfi olvasóként azért meglehetősen furcsa élmény volt, bár azt nem mondanám, hogy nem éltem már át hasonlót. Ebben az esetben kiváltképp azért döbbentem meg, mert ha számba veszem a főszereplőnk, Lili szokásait, vagy éppen a zenei ízlésére gondolok, arra, hogy milyen helyekre jár szórakozni, azt hiszem elég különböző emberek vagyunk. Összegezve tehát meglepő volt.
A regény leginkább megnyerő tulajdonsága számomra, hogy olvasva olyan élményt élhetünk át, mintha valaki legféltettebb titkiba nyerhetnénk némi betekintést a naplóján keresztül. Ezt a hatást erősíti a sokkal inkább fiatalos, modern, mintsem szépirodalmi nyelvezet, amely számomra egy blogbejegyzéshez, vagy egy barátnak szánt üzenethez áll közelebb. Ugyanakkor mivel az írónő stílusa gördülékeny és élvezhető, valamint a történet több szempontból is rendkívül érdekes, ez egyáltalán nem zavaró, semmiképp nem rónám fel hibaként.
Hogy szerettem ezt a regényt, az már akkor bizonyítást nyert, mikor kijelentettem, milyen intenzív érzéseket váltott ki belőlem. Néha annyira dühös lettem Lilire, hogy bár próbáltam némi együttérzésre rábírni magam, mégis legszívesebben elhajítottam volna a könyvet jó messzire. Szóval azt hiszem, ezek után bátran kijelenthetem most újra, igen, szerettem a könyvet. Különösen azért, mert egyrészt kitűnő tükör a mai társadalomnak, pláne a fiatalságnak. Hogy az internet, a közösségi oldalak, miként vannak hatással az életünkre, mekkora jelentőséget tulajdonítunk nekik, ezen nem árt néha elgondolkodni. S bár azt hiszem, nem ez a könyv fő témája, mégis nagyon szépen megfigyelhető benne ez a jelenség. Az érem másik oldala már egy sokkal személyesebb jellegű érdekesség. A könyvet olvasva egészen mélyen átélhetővé válik, miként lehet egy ember önbizalmát teljesen leépíteni sőt, lerombolni. Miként válik ez az ember képtelenné arra, hogy elszakadjon attól, aki azt a temérdek fájdalmat okozta neki, s hogy még akkor is gyakran önmagában keresi a hibát. Persze szép dolog az önvizsgálat, és ne mindig csak a másik szemében keressük a szálkát, de mint mindig, itt is van egy határ. Itt pedig világossá válik, milyen nehéz is azt a határt észrevenni. Azt hiszem, számomra ez volt a könyv legérdekesebb aspektusa, ilyen szempontból pedig kitűnő a történet, talán épp azért, mert ennyire személyes és naplószerű az írás.
A karakterek is egészen árnyaltak, nem feltétlen két dimenziósak. Persze mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a legszínesebb jellem, akiről a legtöbbet megtudjuk, az mégis csak Lili. S bár az írónő igyekezett a már-már sátáni tulajdonsággal bíró férfi szereplőket is részletesebben ábrázolni, néhány jó tulajdonságukat kiemelni, a főhősünkhöz képest mégis felszínesebbek maradtak. Ugyanakkor ezt ismét nem tudom hibakét felróni, ugyanis itt a lényeg mégis Lili, a történetben minden más neki van alárendelve, s egy-egy kevésbé komplexen ábrázolt karakterről is megtudunk annyit, amitől az ő viselkedése, benyomásai, érzései érthetőbbé, átélhetőbbé válnak, s itt éppen ez volt az, ami igazán számított.
Ami leginkább zavart a regényben, az az egy-két apróbb hiba, például a szóismétlés, ami nem volt bár túl gyakori, mégis kissé szembetűnő volt helyenként. Ugyanakkor a kiadó sajátosságai miatt azt hiszem a hagyományos értelemben vett szöveggondozáson, korrektúrázáson nem esett át a kézirat, az írónő így gyanítom önmaga korrektora lehetett, ami egészen hálátlan feladat. A saját hibáinkat ugyanis még többszöri olvasásra is nehéz kiszűrni. Összességében azonban kellemes élmény volt az Éjszakánként furcsa hobbim lett első kötete, így azt hiszem, hamarosan a másodikat is kezembe veszem.
