Nem is oly' rég írtam az Éjszakánként furcsa hobbim lett első kötetéről, s a történet annyira magával ragadott, hogy a folytatást is hamar a kezeim közé kellett kaparintanom (ezért nem mellékesem örök hálám Lilinek). Így hát éppen csak pár nap telt el "tétlenül", s már folytathattam is a sztorit, ami arra a bizonyos néhány napra annyira meghatározta az életem.
Maga a stílus, a nyelvezet sok újdonságot már nem tartogat persze, rögtön és szinte észrevétlen ránt vissza a már ismerős világba a regény, mintha az a kevéske idő egy szempillantás alatt elrepült volna. A sztori ezzel szemben tartogat meglepetéseket, fordulatokat bőven, ahogy új karakterekből sem szenvedünk hiányt. Ennek megfeleően a főbb hangsúlyt is más-más szereplők kapják. Míg a történet első felében hősnőnk, Lili mellett Soma állt a középpontban, itt már sokkal inkább Alekszej lesz kulcsfigurává, nem is akárhogyan. Konkrétumokat azonban inkább nem árulnék el.
Ha jól sejtem, azon már senki nem lepődik meg, hogy a naplószerű stílus itt is kitűnő összhangban áll a történettel, kiválóan működik, igazán könnyen és mélyen átélhetővé válnak az események. Ám nem csak emiatt lehet megszeretni ezt a könyvet, Lili sajátos önkritikája, ami néha már-már túlzásokba is kergeti őt, szintén sokat ad az élményhez. Bennem ez a hozzáállás egyszerre épített ki egyfajta tiszteletet iránta, miközben sokszor igazán csapongó és egymásnak teljesen ellentmondó érzelmeket is keltett. Előfordult, hogy egyszerre szerettem volna jó alaposan felrázni, amiért nem veszi észre magát, ami persze csak az első, impulzív reakció volt, ennek helyét pedig hamarosan átvette a megértés. Majd az okok, a motiváció kersése, miközben legszívesebben csak átöleltem volna, mint a legjobb barátomat, hogy azt érezze nem lesz semmi baj, valaki mindig lesz majd mellette.
Szóval ilyen ez a regény, ilyen ez a történet. Lili észrevétlenül válik a legjobb barátunkká, akit féltünk, akiért aggódunk, akivel együttérzünk, akivel néha irtózatosan összevesznénk, ha nem vagyunk képesek egy-egy döntését megérteni, elfogadni, és akihez aztán fejvesztve rohanhatnánk bocsánatot kérni, ha lennénk olyan szerencsések, hogy rádöbbenjünk, mekkorát is hibáztunk. S akire már aztán sokkal jobban odafigyelnénk, és cikkeket olvasnánk a neten (tudom, hogy a mai modertn világban már szentségtörés, de akár folyóiratokban), hogy jobban megértsük, miért is teszi rendre azt, amit tesz, és talán aztán már a világban is tágabbra nyílt szemekkel járnánk.
A második kötetet végigolvasva ugyanis ráébred az ember, hogy ez a történet egy olyan komoly témát boncolgat, ami napjainkban egyre inkább aktuális, mégsem kap elég figyelmet, ha kap is, általában rettentően megosztja az embereket, s ez a jelenség nem csak a társadalmi színtéren figyelhető meg (elég csak gyorsan átfutni az előző egy-két nap aktuálpolitikával kapcsolatos cikkét). A bántalmazó kapcsolatokról esik itt szó, és azt hiszem, ebben a témában hiánypótló regény ma Magyarországon az Éjszakánként furcsa hobbim lett mindkét kötete. Elképesztően mély betekintést enged ezen kapcsolatok dinamikájába, a felek viselkedésébe, egészen emberközeli, intim és szívfájdítóan átélhető történet formájában. Ezek után pedig már nehezemre is esne mást mondani, mint hogy vegyétek, olvassátok, gondolkodjatok el rajta jó alaposan, s talán ezek után lássátok kicsit másképp ti is a világot.
