Tavasszal kerül a mozikba az A Little Chaos című romantikus dráma/romantikus vígjáték (majd eldöntjük), a Focusrite pedig közzé is tett hozzá egy hivatalos előzetest. A történet XIV. Lajos király korában játszódik, akit maga Alan Rickman alakít - ő egyébiránt rendezője is a filmnek -, s ha a remek színészek sorát kívánjuk folytatni, szintén főszerepben tűnik fel Kate Winslet is. Karaktere egy kertrendező, a Versailles-i kastély udvarának megtervezésével bízzák meg, s ennek köszönhetően hamar a királyi udvartartás eseményeinek fókuszába kerül. A premier egyébként már múlt idő, a 2014-es Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon került rá sor, márciustól pedig már a nagyközönség is megtekintheti, igaz, a magyar bemutatóról egyelőre még nincs hír.