A nagy karácsonyi önajándékozások közepette szépen kimerítettem a kultúrára szánt keretemet, épp csak a Deezer előfizetésemre futotta, így minden egyes nap csüggedten vettem tudomásul, hogy a Bin Jip új albuma, a Heavy még mindig nem elérhető náluk, miközben az Enter ott virít. A remény persze így adott volt, ám közben azt is tervezgettem, hogy megvásárolom a Hangvetőnél a kiadványt, amint lehetőségem adódik rá. Végül a mai nap valaki megkönyörült rajtam, ugyanis végre hallgathatóvá vált a lemez a már említett oldalon (ami nem jelenti automatikusan azt, hogy nem veszem meg). Rá is vetettem hát magam, s már nem egyszer le is "daráltam" az anyagot nagy lelkesedéssel vetve rá magamat az új dalokra.
A hozzám hasonló "keményvonalas" rajongóknak persze kevesebb újdonságot tartogat a lemez, hiszen a Heavy című szerzemény már csak nem két éve hallgatható a YouTube-on, még klip is készült hozzá, a Vicky is hónapokkal ezelőtt felkerült a megosztóra, hogy beharangozza az új korongot. Ha ez nem lenne elég, a Noway Boy többek között a BalconyTV felvételéről is ismerős lehet, de a Gin With Lime, az Uncle vagy épp az elszállós hangulatú Dinner with a Demon is fellelhető különböző felvételek formájában a neten, vagy épp a Bin-Jip feat. Glowing Bulbs at the Planetarium című hivatalos DVD kiadványon amellett, hogy a koncerteken is hallhatók már egy ideje az új szerzemények a régebbiek mellett. Ettől még ugyanúgy bizsergetett a kíváncsiság, hogyan is fognak szólni az ilyen-olyan módon már megismert dalok stúdiókörülmények között rögzítve, "végleges" formájukban.
Azt kell mondjam, a Heavy nem okozott csalódást, elképesztően jó album lett, az imádatom pedig még hatalmasabbra duzzadt mind a formáció, mind a tagok iránt. Számomra furcsa kettősség jellemzi a lemezt, mert érzek benne egyfajta kísérletező szellemet, ami persze az Enter idején is megvolt az immár trióban, ugyanakkor az egyedi hangjuk mégis kiforrottabb, jellegzetesebb lett. Felismerhető lett a hangzásuk - amit egy album után még nehéz lett volna kijelenteni, bár akkor sem voltak tucat banda -, ebben pedig mind Andrew J ötletes, atmoszférikus alapjai, Gyémánt Bálint új utakat kereső gitárjátéka és Harcsa Veronika összetéveszthetetlen hangja, határokat feszegető énekstílusa is együttesen közrejátszik. Rendkívül izgalmas eleggyé áll ez össze, élményszámba megy felfedezni minden egyes hangot, ami csak felsejlik ezen az albumon.
Bizonyos hatások azt hiszem, kis túlzással kikoptak a zenéjükből, a jazz jelenlétét kevésbé érzem már, de legalábbis sokkal indirektebb módon, finomabban van jelen, ezzel együtt pedig újfajta színezetek jelentek meg, például a keleties dallamok helyenként, ám nagyon óvatosan, okosan alkalmazva. Tetszik továbbá az is, hogy rendkívül változatos, szerteágazó a lemez. Pörgősebb, bulizósabb hangulatú, de elszállós, merengős, észrevétlen a földhöz vágó és onnan felállni sem engedő, súlyos témák is fellelhetők a szerzemények között, a jellegzetes, sajátos hangzásuk és megoldásaik azonban számomra mégis egységessé kovácsolják az albumot, és nem érzem csapongónak, sokkal inkább üdítő ez a változatosság. Találhatunk populárisabb hangvételű dalokat, mint például a Heavy, a Toss and Turn, de még a Vicky-t is ide sorolnám. Utóbbi esetében különösen tetszik, hogy a koncerteken már hallott intro végül az albumra is felkerült, a klipes verzió elejéről ez a rész még hiányzott. Aztán ott vannak a kicsit talán nehezebben emészthető, ám ilyen szempontból több érdekességet tartogató dalok, mint amilyen a Stitches vagy épp az Uncle, ami a maga kissé nehézkes, borongós hangulatával egyszerűen maga a csoda.
Az egyik legnagyobb kedvencem az Uncle és a Vicky mellett mégis talán a Gin With Lime, amit szintén a populárisabb dalok közé sorolnék, ám a lüktetése, a hangzása, a ritmusa, az énekdallamok már akkor mélyen belém égtek, mikor először hallottam a 2013 decemberében megrendezett A38-as koncertről készült felvételen. Azóta is imádom. Számomra ez igazi lazítós dal, amire eszeveszett pörgés helyett nyugodtan, amolyan teszek a világra (hú de finoman fogalmaztam) módon lehet kiengedni a gőzt. A Dinner with a Demon szintén ott van a favoritok között, becsukott szemmel merengéshez tökéletes.
Ezek után tehát az hiszem, nem nehéz rájönni, hogy a Heavy bizony nagyon hamar levett a lábamról valami egészen hihetetlen módon, a triónak csak gratulálni tudok ehhez a kitűnő munkához, s bár még ezt a lemezt sem emésztettem meg teljesen, máris izgatottan várom a folytatást, ám legelőször mindenképp egy ütős koncertet.
