A kezdő a második Bukowski könyvem volt, a Nők jelentette számomra a tűzkeresztséget, s a nem kispályás alkoholista, író-költő stílusa olyan mély benyomást tett rám, hogy a Posta és a Tótumfaktum is igen előkelő helyet foglalnak el a várólistámon. Trágár, egyszerű stílusa, a sajátos leírásai, a rá jellemző keserű de irtózatosan hatásos humor teljesen magával ragadott, s a könyvet letéve csak egy valami jutott eszembe: még. Persze nem is olyan rég a Nőket olvasva is megfogalmazódott már bennem ez a gondolat, mégis A kezdő húzott be végérvényesen ebbe az egyébként rettenetesen komor és kicsit sem marasztaló világba, talán épp az aktualitása miatt, de ne szaladjunk ennyire előre.

 

Nem kell sokáig kutatni az emlékeim közt, hogy rájöjjek, tulajdonképp ez az első alkalom, hogy egy magyar sorozatról készülök írni, egy magyar sorozatot igyekszem ajánlani. Nem csoda, hiszen annyira nem is bővelkedünk bennük - legalábbis a külföldi dömpinghez képest -, a minőség pedig sosem indokolta, hogy bármelyikről is szót ejtsek. Soha egyik sem kötött le még csak annyira sem, hogy ha szentségelve is, de legalább végignézzek néhány epizódot, hogy aztán valószínűleg negatívat, de legalább véleményt alkossak róla. Aztán jött a Terápia, amit az HBO készített el izraeli license alapján, s azt gondoltam, na ennek most adok egy esélyt.

 

A Mielőtt meghaltam - bár 2013-as dátummal jegyzik, mert jó néhány fesztiválon vetítették, s persze az Oscar jelölés sem volt utolsó szempont az időzítés - 2014 elején mutatkozott be széles körben a közönség előtt. Mondhatjuk tehát nyugodtan, hogy ismét egy hiányosságomat pótoltam, különösen annak tükrében, milyen hízelgő kritikákat is kapott a film, másrészt a főszereplő páros is minden rangosabb díjat bezsebelt. Például az Oscar és a Golden Globe gálán is arattak.

 

A The Devil Put Dinosaurs Here, az Alice In Chains legutóbbi albuma nem éppen friss darab. Még 2013. májusában jelent meg, s emlékszem, izgatottan vágtam a centit a jeles alkalomig, különösen 2012. december 18-a után. Ezen a becses napon került fel ugyanis a Hollow szöveges videója a YouTube-ra, s az a dal valami olyat bizsergetett meg bennem, amitől egyből lábujjhegyre álltam. Így hát keservesen lassan telt az idő májusig.

 

A fiatal triót még Nyíregyházán volt szerencsém élőben látni talán úgy egy éve, egyik kedves barátom invitálására látogattak a keleti "metropoliszba", a koncertélményt pedig úgy írhatnám le a leghatásosabban, mélyen lelkembe és az elmémbe égett. "Jazz for metalheads" - szól a szlogen a banda Facebook oldalán, ám túlzás lenne a zenéjüket ennyire leegyszerűsíteni.