A mai nap újfent mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen első alkalommal fordul elő, hogy színdarabról készülök írni nektek. A dolognak ugyanakkor van egy furcsa aspektusa, ami némileg megváltoztajta az élményt, de nézzük inkább a jó oldalát. Ti is megnézhetitek pontosan ugyan azt az előadást és ugyan úgy, ahogy én láttam. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy jelen esetben egy felvételről beszélünk, ami néhány évvel ezelőtt a Győri Nemzeti Színházban készült, a társulat pedig Molnár Ferenc, Az üvegcipő című művét adta elő Gáti Oszkárral, Töreky Zsuzsával és Balsai Mónival a főszerepben.

 

A színmű egy a XX. század elején játszódó romantikus komédia, melynek középpontjában Sipos Lajos (Gáti Oszkár) bútorasztalos áll, aki immár tíz éve szeretője Adélnak (Töreky Zsuzsa). Hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, a nő titokban egy másik, fiatalabb udvarlót is tart, ám mikor beleszeret az ifjú titánba, úgy dönt, becsülete és büszkesége érdekében össze kell házasodnia Sipossal. Ifjú szolgálójuk, az Adél rokonságából származó, törvénytelen gyermekként felnőtt Irma (Balsai Móni) ugyanakkor halálosan szerelmes a mindig rosszkedvű, mogorva Siposba, s ha ez még nem lenne elég, mindent pontosan tud Adél viszonyáról, így hát minden feltétel adott egy botrányos esküvőhöz.

 

A darab tehát egy könnyű vígjáték három felvonásban, épp annyi drámával csak, ami a konfliktusokhoz szükséges. Bevallom nehéz is róla túl sokat írni, ugyanis őszintén szólva pontosan azt kaptam tőle, amit vártam, se többet, se kevesebbet. Bőt két és fél órányi szórakozást, könnyed kikapcsolódást remek humorral fűszerezve, színes, itt-ott komikusan eltúlzott karakterekkel tarkítva. Számomra az egyensúly egyszerűen hibátlan volt. Jól esett kicsit belefeledkezni ebbe a bonyoldalmakkal átszőtt, de mégis leegyszerűsített világba, beleképzelni magamat az álmodozó Irma szerepébe. Biztosan mindenki élt már át hasonlót, mikor ennyire belebolondult valakibe, s ennyit ábrándozott róla, képtelenségnek tűnő dolgokat maga elég képzelve és éjjelente azokat álmodva.

 

 

Amiről viszont már órákat tudnék áradozni, az a színészi játék, amibe aztán végképp nem tudnék belekötni. Gáti Oszkár Siposként egyszerűen tökéletes. A gesztusai, a mimikája, a hanghordozása (amire csak rátesz egy lapáttal az egyébként is erőteljes, karakteres hangja), az időzítése egyszerűen kifogástalan, öröm nézni minden egyes pillanatot, amit a színen tölt. Balsai Mónival kapcsolatban pedig szintén csak folytatni tudom az áradozást, s kicsit félek is, hogy egyszerű ömlengésbe torkollik, de már az sem érdekel. Pedig azt hiszem, Irma szerepe egyáltalán nem egyszerű. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy könnyű komédiáról beszélünk, s így persze az ő karaktere sem túl árnyalt, nem különösebben összetett. Ugyanakkor egy fiatal, naiv, végtelenül szerelmes lányról beszélünk, s a cselekmény kibontakozása közben iszonyú érzelmi hullámzáson megy kereszül. Ám Balsai Móni rendkívül hitelesen oldja meg a feladatot, élményszámba megy amint a mozdulatait, gesztusait csodálhatjuk. Persze az utóbbi időben egyébként is rettentően megkedveltem őt, így nehéz lenne csalódnom benne, ám szerencsére nem is adott rá okot. Ráadásul mivel több különböző szerepben láttam már, így azt is megtapasztalhattam, milyen átalakuláson tud keresztülmenni, ha a karakter igényli. Mennyit változik a hanghordozása, hangszíne, ahogy természetesen a gesztusai is átalakulnak. Szóval emelem kalapom Móni előtt ismételten.

 

Őszintén szólva azért elég különös egy ehhez hasonló közvetítést véginézni, valahol a színház és a film között félúton helyezkedik el az élmény. Bizonyos szinten megmarad az illúzió, hogy amit nézek, az élő, és minden ott történik valós időben, vágatlanul a színpadon. Azonban mégis egy kamerával, több állásból rögzített képet látok, ami miatt valóban kissé filmszerűvé válik az egész. Ez persze a színészek, a társulat érdemeiből semmit nem von le, s változatlanul ajánlom mindenkinek, aki jól szeretne szórakozni, hogy szánja rá ezt a kis időt, és nézze meg Az üvegcipőt. Ugyankkor méginkább ajánlom, hogy igen is álljunk fel a fotelból, öltözzünk fel az alkalomhoz illően, menjünk el színházba, és nézzünk meg ott is egy-egy színdarabot, lehetőségeinkhez mérten minél gyakrabban. Magyar Színház, március 27-én érkezem.