A következőkben ismét egy magyar filmről ejtek szót, mely Orosz Dénes bábáskodásával készült el (mind írói, mind rendezői poszton ő jegyzi a produkciót), s mely a Poligamy címet viseli. Könnyed vígjátéknak ígérkezik a mozi, romantikus komédia, s igazság szerint nem is vállal többet, de nézzük kicsit bővebben.

 

A történet egyébként egészen eredeti (de cáfoljatok meg, ha lemaradtam volna valamiről). András (Csányi Sándor) egy forgatókönyvíró, aki barátnőjével Lillával (Tompos Kátya) új lakásba költözik, s kisvártatva a gyerekvállalás gondolata is felmerül. A dolgok tehát a legnagyobb rendben alakulnak köztük, ám egy nap András arra ébred, hogy Lillát egyszerűen mintha kicserélték volna, méghozzá a szó szoros értelmében. Egy vadidegen nő fekszik ugyanis mellette az ágyban, ráadásul rajta kívül mindenki számára egyértelmű, hogy a rejtélyes idegen bizony nem más, mint élete párja, egyedül csak ő érzi úgy, mintha párhuzamos univerzumba csöpent volna. András a pszichológusát is felkeresi a problémával, rajta kívül pedig barátjával, Kornéllal (Mészáros Béla) osztja meg az abszurd élményt. Aztán egy szenvedélyes szeretkezés után másnap ismét egy újabb idegen nőt talál maga mellett Lillaként, a forgatókönyv pedig épp ugyan az, mint előzőleg is volt.

 

 

A koncepció tehát egész érdekes, jó kis alap egy vígjátékhoz. Azt sajnos nem mondanám, hogy a filmet telezsúfolták jobbnál jobb poénokkal, mert az mégis túlzás lenne, de alapvetően szórakoztató. A színészek alakításait is korrektnek nevezném, noha igazán kiemelkedőt valamiért nem tudnék így hirtelen megnevzni. Maga a filmélmény sem túlzottan maradandó, néhány nap elteltével azért erősen meg kell dolgoztatni az agytekervényeimet, ha egy-egy jelenetet, mondatot pontosan fel szeretnék idézni. Ugyanakkor egy könnyed vígjátékkal általában engedékenyebb vagyok, ezeket az apróságokat el lehet nézni. Még azt is megbocsátanám, hogy a főszereplő legjobb barátja, Konrél kanyar nélkül beveszi András sztoriját, de legalábbis nem kell sokáig győzködnie. Picit zavaró persze ez a kis logikai bicsak, de vannak sajnos fájóbb hibák is.

 

A leginkább szembetűnő például András hozzáállása. Az elején persze meglepi a szituáció, s igyekszik is felfedezni valamiféle szabályszerűséget, kapaszkodót, okot találni, s még azt is el tudom fogadni, hogy ezt követően - már csak a poén és a könnyedség kedvéért - inkább kiélvezni igyekszik a helyzetet. Mégis valhogy a hozzáállása, ahogyan a megoldásra (nem) törekszik, számomra elég zavaró. Kicsit olyan érzés, mintha nem csak maga a karakter nem tudná, mit kezdjen ezzel a komikusan abszurd helyzettel, de maga az író is éppen ezen ment volna keresztül. A film végén a konfliktus feloldása is éppen ezért olyan esetlen. Adott volt egy jó koncepció, egy izgalmas alapötlet, csak aztán azt nem sikerült kifundálni, hogy szigorúan a romkom talaján maradva hogyan is lehetne ezt a problémát megoldani, és a történetet A-ból B-be eljuttatni.

 

 

Pedig ez a fajta sztori rengeteg elehtőséget ad. Kérdéseket vet fel, például olyanokat, miért is történt ez? Hogyan lehetséges? Csak az agya játszik vele, esetleg tényleg valóság? Persze ezzel már eléggé elrugaszkodnánk a műfajtól. De az is izgalmas kérdés, minek a szimbóluma, metaforája lehetne ez a furcsa szituáció? Erre választ keresve már a romantikus vígjáték skatulyájában is lehetett volna kevésbé suta, és kicsivel körmönfontabb megoldást találni. Összességében, minden zavaró hibája ellenére mégsem kellemetlen élmény végigülni a Poligamyt, ám ha valaki az efféle hibákat nem tudja egyáltalán tolerálni, jobb, ha nem is fárasztja magát vele.